Tehát lássuk. A történet, úgy ahogy szerintem van.
A szobatársam Hrisztina tegnap este befutott meglátott és elbőgte magát. Gondoltam szakított a barátjával, meghalt a kutyája vagy rájött, hogy szerelmes Bill Gatesbe. A sírásnak ezernyi oka lehet, csak ma jöttem rá, hogy ő azért sírt, mert én a szobában voltam.
Ezek után elkezdett bagózni.
A szobaablakban.
- Nono. -mondottam.
Európában ez nem dívik. Jogom van friss levegőt szívni. E.
Ekkor újra sírt, felhívott valakit telefonon, és bolgárul elkezdte emlegetni a felmenőim, meg persze panaszkodott.
Részemről nulla reakció. Pókerarc.
Erre ő aztat találta mondani (bele se nézve a szemembe, konkrétan hátat fordítva), hogy ő ugyan nem fog minden alkalommal kimenni a szobából, amikor cigizni támad kedve.
- Nono. Márpedig én nem fogok tüdőrákot szenvedni egy hülye szokás miatt.
Vita, vita veszekedés.
(közben részemről gyümisali a lengyeleknél, részéről bőgős telefonbeszélgetések arról, hogy uramisten itt van valaki a szobában)
Okés, este nem akart beszélgetni, mondván, hogy fáradt, aztán hirtelen hamarabb elaludtam, mikor ő még nagyban netezett, telefonált, sírt, és KIJÁRT CIGIZNI.
Nos ekkor még azt hittem, hogy van remény. (reggel ugye azt írtam, talán megszeretem)
Aztán elmentem órára, mire visszajöttem az ablakban cigizett.
Akkor úgy eldurrant az agyam.
Nem szóltam semmit, leültem és éreztem, hogy megy fel a pumpa.
Mikor lehiggadtam kicsit bementem a fürdőbe (épp feketére festette a szemeit) megkérdeztem, hogy lenne-e oly szíves soha többet nem bagózni az ablakban.
Nem..
Akkor bizony nekem másik szobatársam lesz.
De miért?
Azért kedves, mert a rák halálos, egy ideje tudom, és a passzív dohányzás még hamarabb vezet "eredményre", mint az aktív.
That's it.
Szóval kb bunyó volt.
Aztán felmentem a koliigazgatóhoz, ő meg jött a kordinátorokkal.
Továbbra sem fogta föl, hogy értem amit mond, szóval olyanokkal dobálódzott, hogy ez nem egy óvoda (hm.. akkor miért hívogatja sírva az ismerőseit telefonon?) és ő ott dohányzik ahol akar.
Most egy kevéssé objektív megjegyzés: megveheti a cigijét, a két laptopját, a kocsiját, a három bőrkabátját, bundáját, táskáit és a közel 30 pár cipőjét a papája pénzén, de kötve hiszem, hogy a papája tud nekem új tüdőt venni, szóval fogja be!
Tehát végülis a koliigazgató szólt, hogy még egy harmadik lányhoz is kell alkalmazkodnunk, erre kibukott és elrohant, hogy elköltözik albérletbe.
All right, erre vártam.
Szóval.
Délután békésen beszélgettünk, tudván, hogy nem kell többet együtt lakni, mikor befutott az új szobatársunk Belgiumból.
És képzeljétek még egy sírógörcs következett, telefonhívások, hiszti, és most elköltözött.
Az új szobatársam tündér.
Olyan, mintha évek óta ismernénk egymást, még a cuccaink is hasonlóak.
Körbevezettem a városban, a suliba (hajt az idegenvezető vérem és most beszélgetünk)
Holnap nem lesz net a koliban, ma este 7től kimaradás lesz, hálózatfrissítés.
Szóval holnapután írok.
Puszi Haza!
Üdvözöllek kedves Olvasóm!Dorka vagyok, és 2010 júniusától 2010 decemberéig Bulgáriában éltem.
Hát erről szólt ez a blog. Fogadd szeretettel.
KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓ (ha valaki levelet szeretne írni)
A címem:
Hézső Dorina
Oбщежите No.2 - (215)
Благоевград 2700
Иван Михаилов 62А
BULGARIA
Aki írta:
- Dorka
- Hódmezővásárhely, Csongrád-megye, Hungary
- "Pedig hát valld be, az mégsem lehet, hogy az ember minden szeretetét egy kutyára pazarolja!" (Bulgakov)
2010. szeptember 28., kedd
101 avagy elegem van
Nem akarok cigifüstöt a szobában ebben mi a nem érthető?
Ma asszem már nem csak ő fog sírni.
Ma asszem már nem csak ő fog sírni.
101 avagy minden kezdet nehéz
Tegnap épp gyümisalit csináltunk a lengyel kislányokkal mikor befutott a szobatársam.
Nem tudom, hogy mi volt a teljes valóság, a lényeg, hogy pár óra múlva az eredmény úgy nézett ki, hogy ő sírt, én kibukva fetrengtem az ágyamon és azt kérdezgettem magamtól, hogy vajon utál-e. Aztán megkérdeztem tőle is.
Azt hiszem minimum egy drámatagozatos gimi lányosztályának a valentinnapjára emlékeztethettünk.
Reggel viszont vidáman ébredtünk, most már minden oké. Szerintem meg fogom szeretni. :)
Nem tudom, hogy mi volt a teljes valóság, a lényeg, hogy pár óra múlva az eredmény úgy nézett ki, hogy ő sírt, én kibukva fetrengtem az ágyamon és azt kérdezgettem magamtól, hogy vajon utál-e. Aztán megkérdeztem tőle is.
Azt hiszem minimum egy drámatagozatos gimi lányosztályának a valentinnapjára emlékeztethettünk.
Reggel viszont vidáman ébredtünk, most már minden oké. Szerintem meg fogom szeretni. :)
2010. szeptember 27., hétfő
100
Ja és ma 100 napja, hogy eljöttem otthonról. :) Ez pedig a 187.-ik bejegyzésem. Ha átlagoljuk, akkor az osztó egész hasonlatos lesz a leva-euró árfolyaméhoz.. De ebbe inkább nem megyek bele.. =)
Puszi Haza!
Puszi Haza!
Bürokrácia újratöltve
Jajj Istenkém, ez már nekem is sok, pedig azt hittem otthon gázos a helyzet.
Wáááááááá
Szóval ugye csináltass hatszáznyolcvanezer igazolványképet, járj végig minden irodát. Délelőtt tízkor MÉG nincsenek bent, 11kor mindenki álmos, kell egy kávé, dél körül gyere vissza, amikor EBÉDELNEK. Kettő után kicsivel, magyarul HÁROMKOR megtalálod őket, de akkor már senki sem akar dolgozni, mert itt a munkaidő vége.
Nos a kapkodásban potom 8 azaz NYOLC igazolványképet hagytam el, illetve ha jól számolok csak hetet. Ugyanis egyet sikerült időben elintézni.
A többit meg "majd holnap!"
Fúúúúúúú de zsong a fejem. Jó lett volna mondjuk órára menni, megismerkedni emberekkel, hogy ne a klaviatúrát püföljem ma is, hanem mondjuk elmenjek valahova, ismerkedjek.
Egyetlen pozitívum: itt aztán senki nem beszél angolul, aki beszélne az sem akar... szóval amennyit sikerül beszélnem két Csaka (azaz várj) közt, azt legalább bolgárul teszem. :)
Wáááááááá
Szóval ugye csináltass hatszáznyolcvanezer igazolványképet, járj végig minden irodát. Délelőtt tízkor MÉG nincsenek bent, 11kor mindenki álmos, kell egy kávé, dél körül gyere vissza, amikor EBÉDELNEK. Kettő után kicsivel, magyarul HÁROMKOR megtalálod őket, de akkor már senki sem akar dolgozni, mert itt a munkaidő vége.
Nos a kapkodásban potom 8 azaz NYOLC igazolványképet hagytam el, illetve ha jól számolok csak hetet. Ugyanis egyet sikerült időben elintézni.
A többit meg "majd holnap!"
Fúúúúúúú de zsong a fejem. Jó lett volna mondjuk órára menni, megismerkedni emberekkel, hogy ne a klaviatúrát püföljem ma is, hanem mondjuk elmenjek valahova, ismerkedjek.
Egyetlen pozitívum: itt aztán senki nem beszél angolul, aki beszélne az sem akar... szóval amennyit sikerül beszélnem két Csaka (azaz várj) közt, azt legalább bolgárul teszem. :)
2010. szeptember 26., vasárnap
Képek a nyáról amiket (fene tudja miért) eddig nem publikáltam
A képek sorrendje (eltekintve az elsőtől és az utolsótól) abszolút véletlenszerű.
A munkatársaimmal szezon elején
Nincs is jobb mint a kollegális karaoke
Gyermeki öröm
(avagy amikor Hézső Dorina felfedezte, hogy a Kondor bár vécéjében a Herren és Damen jezések pont az ő monogramját teszik ki)
Majdnem teljes csoportkép Neszebárban az EILC kurzus résztvevőiről.
Boldog Neszebárt!
A kép amin csak a Béla komor :D
Ez pedig egy csodálatos csoportkép a Béla-Bence szülinapi-névnapi buliról
Ezen a képen Szabrina épp bekap egy buborékot
Csoportkép kicsit másképp (remélem mindenki látja, tudok úgy nevetni mint egy ló)
Neszebár Római fürdő és a Varázskönyv (avagy a Tari Katitól és Nagy Jancsitól kapott határidőnapló)
Szozopol, Krisztus kápolna. Igen, Thomas tényleg ilyen magas.
A burgaszi csoportomat idegenvezetem Neszebárban
Neszebárban az erasmusos csoporttal
És a vége a burgaszi osztálytársaimmal a kimerítő legutolsó nap után
A munkatársaimmal szezon elején
Nincs is jobb mint a kollegális karaoke
Gyermeki öröm
(avagy amikor Hézső Dorina felfedezte, hogy a Kondor bár vécéjében a Herren és Damen jezések pont az ő monogramját teszik ki)
Majdnem teljes csoportkép Neszebárban az EILC kurzus résztvevőiről.
Boldog Neszebárt!
A kép amin csak a Béla komor :D
Ez pedig egy csodálatos csoportkép a Béla-Bence szülinapi-névnapi buliról
Ezen a képen Szabrina épp bekap egy buborékot
Csoportkép kicsit másképp (remélem mindenki látja, tudok úgy nevetni mint egy ló)
Neszebár Római fürdő és a Varázskönyv (avagy a Tari Katitól és Nagy Jancsitól kapott határidőnapló)
Szozopol, Krisztus kápolna. Igen, Thomas tényleg ilyen magas.
A burgaszi csoportomat idegenvezetem Neszebárban
Neszebárban az erasmusos csoporttal
És a vége a burgaszi osztálytársaimmal a kimerítő legutolsó nap után
Tiszta lappal
Hm.. hát ismét egy újrakezdés.
Pénteken megérkeztem új életem színhelyére, ahol a változatosság kedvéért ismét minden új.
Na de hátrébb az agarakkal, kezdjük az elején, vagy legalábbis valahol ott, ahol abbamaradt a történet.
Szerdán órák után levizsgáztam. Kicsit titokban, ugyanis féltek a tanáraink, hogy elmondom a kérdéseket a többieknek. Hiába a félelmeik, a kérdések nem derültek ki, viszont másnap az évfolyam minden választ kimásolt a könyvből, amit nem sikerült, azt lelesték egymásról. Sebaj, ez már nem az én történetem része.
Szóval az én vizsgám sikerült és ennek nagyon örültem. (az előző bejegyzésem kommentárjai között fellelhető Édesanyám tudósítása a pontos vizsgaeredményről :))
A vizsga után Eszterrel kettesben csendesen megünnepeltük a szezon legvégét, főztem neki sonkás-tejszínes-sajtostésztát (mert csak azt tudok) és teát ittunk. Nagyon ízlett neki a tészta, és meglepit is hozott, nagyon szép kézzel készített sütiket ettünk, ezekről képem is van.
Mielőtt Eszter befutott, kb 2 órahosszáig szenvedtem azon, hogy elintézzem a zökkenőmentes utazásomat Blagoevgradba, Sterján telefonon-interneten intézkedett, Szófiai ismerősei segítettek, és mikor végre sikerült, akkor elújságoltam Eszternek, hogy mekkor szupi már, hogy a reggeli busszal végülis eljutok Szófiáig. Mondta, hogy nem jutok el a reggeli busszal Szófiáig, mert ő visz el kocsival. Radosztinnal pont arra készülnek, és beférek. :) Édes ugye?
Másnap hajnalban keltem, Isztambulba indultunk Radosztinnal (Eszter férje- buszsofőr). Fáradt voltam, még a párnám is magammal vittem a buszra.
A kirándulás jó volt, egy két apróságot leszámítva, de ezekről kár is beszélni.
A kék mecset előtt hatalmas sor állt, de megérte bejutni, kedvenc időtöltésem a várakozás alatt az volt, ameddig azt a cicát figyeltem, amelyik a bejáratnál kígyózó sorokat figyelte. Természetesen minden kiránduló úgy fotózta, mintha életében nem látott volna macskát és mintha nem is a Kék mecset miatt, hanem a dagadt cirmos okán látogatott volna el Isztambulba. Ez még okés. De pár hölgy nem elégedett meg a megvető pillantásokkal, amiket a macskától kapott. Ők be is akarták bizonyítani szeretetüket (és gondolom titkon remélték, hogy lesz aki lefotózza őket a Kék mecsettel és a dundi édibédi kiscicával). Nos ők odamerészkedtek, és bátran elkezdték simogatni. Hát.. ők voltak azok a szerencsések, akikről elkészültek azok a képek, amelyeknek a következő címet adnám:
"Isztambulban a Kék mecset előtt bekapta az öklömet egy behemót nagydarab vadmacska"
A mecsetben ezúttal egész sok időt tölthettünk el, mert kis csoporttal voltam és amúgy is mindenki kíváncsi volt.
Utána szerencsére mobil volt a csapat és sikerült rávennem őket arra, hogy lejöjjenek velem a ciszternába, amit Radosztinnal régóta látni szerettünk volna.
A képek magukért beszélnek.
A ciszternák után hajóztunk a Boszporuszon, és majdnem összevesztem egy utasommal, aki mindenképp okosabbnak akart nálam tűnni és csak térképpel tudtam bebizonyítani neki, hogy Európa az Európa, Ázsia az Ázsia, amit ő nem vesz észre az a Márvány-tenger, amin most vagyunk az a Boszporusz, ahonnan indultunk az pedig nem a Boszporusz stb.. közben azzal nyugtatgattam magam, hogy ez az utolsó napod Szivi, kevesebb mint 24 óra és Mindenttudó idegenvezetőből ismét visszavedlessz Halandó diáklányba és akkor már nem fog veled kiabálni senki és nem fogják elvárni, hogy ezredjére is elismételd azt, amit már 999szer elmondtál mikrofonba, ordibálva, fülbesúgva stb.. (nem az a baj, ha nem figyel a turista, hanem az, ha sohanem figyel, és számonkér, hogy miért nem mondtad el..) - Mindegy, már vége.
(a Márvány-tenger)
A bazárban szép volt és jó, leszámítva azt a srácot, aki karon fogott, hogy majd repülőszőnyegeket mutat nekem. Kicsit meglepődött, hogy kisebbfajta pánikrohamot kaptam a szőnyeg szó hallatán, és hogy a világ legsármosabb mosolyával is csak annyit ért el nálam, hogy futólépésben elsuhantam bele a nagy embertömegbe. Kérlelhetetlenségem a legutóbbi isztambuli látogatásom eredménye, amikor Anyával közel félórát töltöttünk egy szőnyegüzletben, ahol egy török bácsi egy vagyonért próbálta ránktukmálni a saját kezével készített szőnyegét, a fiát, meg a fele királyságát.
Szóval bármit, csak szőnyeget ne.
Bármit. Táskát.
Istenem, 720 líráért olyan táskát láttam, hogy még a monitor is bepárásodik, ha róla írok. Bőr. Selyemmel bélelt. Nagy. Szép. Egyszerű. Tökéletes.
A 720 líra az a jelenlegi árfolyam szerint 140415 (azaz száznegyvenezer négyszáztizenöt) forint. Remélem nem csak nekem fáj.
Okés, tehát mégis inkább vettem egy sálat. Egy euróért. =)
Hazafele majdnem zökkenőmentesen utaztunk, persze aki kötekedni akart a buszon, az kötekedett, és aki nem akart sírni (én) az nem sírt. Csak azért sem. Radosztin érezte a patthelyzetet betett a lejátszóba némi magyar muzsikát (zeneterápia) és lestük útközben a szamarakat, mert a török határig vezető úton szabadon szaladgálnak a csacsik. Láttunk is egy hófehéret. :)
Éjfél körül érkeztünk, összepakoltam, másnap elköszöntem a Centrál Plázában (pont a kedvenc recepciósom dolgozott) és elindultunk Szófiába.
Burgaszban felvettük Radosztint és Eszterék egy barátját és jól szórakoztunk útközben. Mindenki vidám volt, mert vége a szezonnak.
A gyönyörű Balkán-hegység mellett utaztunk, láttam a Vitosát és Szófia csúnya külvárosát.
Íme a csomagjaim. (aki a kezdetektől követ láthatja, hogy már egyel több a bőrönd)
Eszterék a buszig kísértek, a parkolásukat sem engedték fizetnem. Feltették a csomagjaimat, megnézték hova ülök a buszon, nagyon aranyosak voltak. Tőlem ez persze ez általános reakció, ismét elsírtam magam, de most legalább addig kibírtam, amíg eltűntek.
Annyira aranyosak... elkértem Eszter privát számát, majd felhívom néha. És még este is rámcsörgött, hogy minden okés volt-e..
Persze a busz késett. Persze az irodát eleve nem értem el, hogy elmondtam, hogy mikorra jöjjenek elém. Szerencsére nem pánikoltam, Sterján megint sokat segített. Végül egy óra késéssel futottam be és jót beszélgettem a buszon egy Vili nevű lánnyal, aki Szófiában könyvelő.
Átjöttünk a Rilán, ami gyönyörű, és most itt csücsülök a Pirinben (a képen). Szuper, de tényleg.
A koli is tetszik, van egy bolgár szobatársam akit még nem láttam (hazament hétvégére).
Bevallom két napja csak pihenek, tegnap megnéztem a központot és kipakoltam a bőröndöket, ma pedig pedikűröztem, elolvastam egy Reader's Digestet amit Ancsitól (az egyik legkedvesebb utasomtól) kaptam. Meg elintéztem, hogy legyen net.
Hát, elvileg mostantól óráim lesznek, meg sok szabadidőm.. kíváncsi vagyok.. :P
Pénteken megérkeztem új életem színhelyére, ahol a változatosság kedvéért ismét minden új.
Na de hátrébb az agarakkal, kezdjük az elején, vagy legalábbis valahol ott, ahol abbamaradt a történet.
Szerdán órák után levizsgáztam. Kicsit titokban, ugyanis féltek a tanáraink, hogy elmondom a kérdéseket a többieknek. Hiába a félelmeik, a kérdések nem derültek ki, viszont másnap az évfolyam minden választ kimásolt a könyvből, amit nem sikerült, azt lelesték egymásról. Sebaj, ez már nem az én történetem része.
Szóval az én vizsgám sikerült és ennek nagyon örültem. (az előző bejegyzésem kommentárjai között fellelhető Édesanyám tudósítása a pontos vizsgaeredményről :))
A vizsga után Eszterrel kettesben csendesen megünnepeltük a szezon legvégét, főztem neki sonkás-tejszínes-sajtostésztát (mert csak azt tudok) és teát ittunk. Nagyon ízlett neki a tészta, és meglepit is hozott, nagyon szép kézzel készített sütiket ettünk, ezekről képem is van.
Mielőtt Eszter befutott, kb 2 órahosszáig szenvedtem azon, hogy elintézzem a zökkenőmentes utazásomat Blagoevgradba, Sterján telefonon-interneten intézkedett, Szófiai ismerősei segítettek, és mikor végre sikerült, akkor elújságoltam Eszternek, hogy mekkor szupi már, hogy a reggeli busszal végülis eljutok Szófiáig. Mondta, hogy nem jutok el a reggeli busszal Szófiáig, mert ő visz el kocsival. Radosztinnal pont arra készülnek, és beférek. :) Édes ugye?
Másnap hajnalban keltem, Isztambulba indultunk Radosztinnal (Eszter férje- buszsofőr). Fáradt voltam, még a párnám is magammal vittem a buszra.
A kirándulás jó volt, egy két apróságot leszámítva, de ezekről kár is beszélni.
A kék mecset előtt hatalmas sor állt, de megérte bejutni, kedvenc időtöltésem a várakozás alatt az volt, ameddig azt a cicát figyeltem, amelyik a bejáratnál kígyózó sorokat figyelte. Természetesen minden kiránduló úgy fotózta, mintha életében nem látott volna macskát és mintha nem is a Kék mecset miatt, hanem a dagadt cirmos okán látogatott volna el Isztambulba. Ez még okés. De pár hölgy nem elégedett meg a megvető pillantásokkal, amiket a macskától kapott. Ők be is akarták bizonyítani szeretetüket (és gondolom titkon remélték, hogy lesz aki lefotózza őket a Kék mecsettel és a dundi édibédi kiscicával). Nos ők odamerészkedtek, és bátran elkezdték simogatni. Hát.. ők voltak azok a szerencsések, akikről elkészültek azok a képek, amelyeknek a következő címet adnám:
"Isztambulban a Kék mecset előtt bekapta az öklömet egy behemót nagydarab vadmacska"
A mecsetben ezúttal egész sok időt tölthettünk el, mert kis csoporttal voltam és amúgy is mindenki kíváncsi volt.
Utána szerencsére mobil volt a csapat és sikerült rávennem őket arra, hogy lejöjjenek velem a ciszternába, amit Radosztinnal régóta látni szerettünk volna.
A képek magukért beszélnek.
A ciszternák után hajóztunk a Boszporuszon, és majdnem összevesztem egy utasommal, aki mindenképp okosabbnak akart nálam tűnni és csak térképpel tudtam bebizonyítani neki, hogy Európa az Európa, Ázsia az Ázsia, amit ő nem vesz észre az a Márvány-tenger, amin most vagyunk az a Boszporusz, ahonnan indultunk az pedig nem a Boszporusz stb.. közben azzal nyugtatgattam magam, hogy ez az utolsó napod Szivi, kevesebb mint 24 óra és Mindenttudó idegenvezetőből ismét visszavedlessz Halandó diáklányba és akkor már nem fog veled kiabálni senki és nem fogják elvárni, hogy ezredjére is elismételd azt, amit már 999szer elmondtál mikrofonba, ordibálva, fülbesúgva stb.. (nem az a baj, ha nem figyel a turista, hanem az, ha sohanem figyel, és számonkér, hogy miért nem mondtad el..) - Mindegy, már vége.
(a Márvány-tenger)
A bazárban szép volt és jó, leszámítva azt a srácot, aki karon fogott, hogy majd repülőszőnyegeket mutat nekem. Kicsit meglepődött, hogy kisebbfajta pánikrohamot kaptam a szőnyeg szó hallatán, és hogy a világ legsármosabb mosolyával is csak annyit ért el nálam, hogy futólépésben elsuhantam bele a nagy embertömegbe. Kérlelhetetlenségem a legutóbbi isztambuli látogatásom eredménye, amikor Anyával közel félórát töltöttünk egy szőnyegüzletben, ahol egy török bácsi egy vagyonért próbálta ránktukmálni a saját kezével készített szőnyegét, a fiát, meg a fele királyságát.
Szóval bármit, csak szőnyeget ne.
Bármit. Táskát.
Istenem, 720 líráért olyan táskát láttam, hogy még a monitor is bepárásodik, ha róla írok. Bőr. Selyemmel bélelt. Nagy. Szép. Egyszerű. Tökéletes.
A 720 líra az a jelenlegi árfolyam szerint 140415 (azaz száznegyvenezer négyszáztizenöt) forint. Remélem nem csak nekem fáj.
Okés, tehát mégis inkább vettem egy sálat. Egy euróért. =)
Hazafele majdnem zökkenőmentesen utaztunk, persze aki kötekedni akart a buszon, az kötekedett, és aki nem akart sírni (én) az nem sírt. Csak azért sem. Radosztin érezte a patthelyzetet betett a lejátszóba némi magyar muzsikát (zeneterápia) és lestük útközben a szamarakat, mert a török határig vezető úton szabadon szaladgálnak a csacsik. Láttunk is egy hófehéret. :)
Éjfél körül érkeztünk, összepakoltam, másnap elköszöntem a Centrál Plázában (pont a kedvenc recepciósom dolgozott) és elindultunk Szófiába.
Burgaszban felvettük Radosztint és Eszterék egy barátját és jól szórakoztunk útközben. Mindenki vidám volt, mert vége a szezonnak.
A gyönyörű Balkán-hegység mellett utaztunk, láttam a Vitosát és Szófia csúnya külvárosát.
Íme a csomagjaim. (aki a kezdetektől követ láthatja, hogy már egyel több a bőrönd)
Eszterék a buszig kísértek, a parkolásukat sem engedték fizetnem. Feltették a csomagjaimat, megnézték hova ülök a buszon, nagyon aranyosak voltak. Tőlem ez persze ez általános reakció, ismét elsírtam magam, de most legalább addig kibírtam, amíg eltűntek.
Annyira aranyosak... elkértem Eszter privát számát, majd felhívom néha. És még este is rámcsörgött, hogy minden okés volt-e..
Persze a busz késett. Persze az irodát eleve nem értem el, hogy elmondtam, hogy mikorra jöjjenek elém. Szerencsére nem pánikoltam, Sterján megint sokat segített. Végül egy óra késéssel futottam be és jót beszélgettem a buszon egy Vili nevű lánnyal, aki Szófiában könyvelő.
Átjöttünk a Rilán, ami gyönyörű, és most itt csücsülök a Pirinben (a képen). Szuper, de tényleg.
A koli is tetszik, van egy bolgár szobatársam akit még nem láttam (hazament hétvégére).
Bevallom két napja csak pihenek, tegnap megnéztem a központot és kipakoltam a bőröndöket, ma pedig pedikűröztem, elolvastam egy Reader's Digestet amit Ancsitól (az egyik legkedvesebb utasomtól) kaptam. Meg elintéztem, hogy legyen net.
Hát, elvileg mostantól óráim lesznek, meg sok szabadidőm.. kíváncsi vagyok.. :P
2010. szeptember 21., kedd
Szaladok
Huh, csak a dió héjának a héjában:
ma itt volt Geshe, nyugi volt, tengerben fürdés, séta, szél, Nóri-Szabrina féle sajtos sonkás tészta, és némi ezüstnézegetés.
Most megyek elköszönni pár ismerőstől, holnap vizsga.
Holnapután Isztambul, utána egész napos utazás Blagoevgradba.
Itt a helyes recepciós fiú fog segíteni kivinni a bőröndjeimet a buszállomásra (ő még nem tudja), Szófiában Sterján egy ismerőse (ő már sejti), és Viktoria fog Blagoevgradban várni.
Minden rendben amúgy, jól vagyok, eszem-iszom rendese, csak jajj holnap vizsga..
Puszilok mindenkit különösen Mamát és Tatát!
ma itt volt Geshe, nyugi volt, tengerben fürdés, séta, szél, Nóri-Szabrina féle sajtos sonkás tészta, és némi ezüstnézegetés.
Most megyek elköszönni pár ismerőstől, holnap vizsga.
Holnapután Isztambul, utána egész napos utazás Blagoevgradba.
Itt a helyes recepciós fiú fog segíteni kivinni a bőröndjeimet a buszállomásra (ő még nem tudja), Szófiában Sterján egy ismerőse (ő már sejti), és Viktoria fog Blagoevgradban várni.
Minden rendben amúgy, jól vagyok, eszem-iszom rendese, csak jajj holnap vizsga..
Puszilok mindenkit különösen Mamát és Tatát!
2010. szeptember 19., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)