Tiszta lappal

Hm.. hát ismét egy újrakezdés.
Pénteken megérkeztem új életem színhelyére, ahol a változatosság kedvéért ismét minden új.

Na de hátrébb az agarakkal, kezdjük az elején, vagy legalábbis valahol ott, ahol abbamaradt a történet.

Szerdán órák után levizsgáztam. Kicsit titokban, ugyanis féltek a tanáraink, hogy elmondom a kérdéseket a többieknek. Hiába a félelmeik, a kérdések nem derültek ki, viszont másnap az évfolyam minden választ kimásolt a könyvből, amit nem sikerült, azt lelesték egymásról. Sebaj, ez már nem az én történetem része.
Szóval az én vizsgám sikerült és ennek nagyon örültem. (az előző bejegyzésem kommentárjai között fellelhető Édesanyám tudósítása a pontos vizsgaeredményről :))

A vizsga után Eszterrel kettesben csendesen megünnepeltük a szezon legvégét, főztem neki sonkás-tejszínes-sajtostésztát (mert csak azt tudok) és teát ittunk. Nagyon ízlett neki a tészta, és meglepit is hozott, nagyon szép kézzel készített sütiket ettünk, ezekről képem is van.



Mielőtt Eszter befutott, kb 2 órahosszáig szenvedtem azon, hogy elintézzem a zökkenőmentes utazásomat Blagoevgradba, Sterján telefonon-interneten intézkedett, Szófiai ismerősei segítettek, és mikor végre sikerült, akkor elújságoltam Eszternek, hogy mekkor szupi már, hogy a reggeli busszal végülis eljutok Szófiáig. Mondta, hogy nem jutok el a reggeli busszal Szófiáig, mert ő visz el kocsival. Radosztinnal pont arra készülnek, és beférek. :) Édes ugye?

Másnap hajnalban keltem, Isztambulba indultunk Radosztinnal (Eszter férje- buszsofőr). Fáradt voltam, még a párnám is magammal vittem a buszra.
A kirándulás jó volt, egy két apróságot leszámítva, de ezekről kár is beszélni.

A kék mecset előtt hatalmas sor állt, de megérte bejutni, kedvenc időtöltésem a várakozás alatt az volt, ameddig azt a cicát figyeltem, amelyik a bejáratnál kígyózó sorokat figyelte. Természetesen minden kiránduló úgy fotózta, mintha életében nem látott volna macskát és mintha nem is a Kék mecset miatt, hanem a dagadt cirmos okán látogatott volna el Isztambulba. Ez még okés. De pár hölgy nem elégedett meg a megvető pillantásokkal, amiket a macskától kapott. Ők be is akarták bizonyítani szeretetüket (és gondolom titkon remélték, hogy lesz aki lefotózza őket a Kék mecsettel és a dundi édibédi kiscicával). Nos ők odamerészkedtek, és bátran elkezdték simogatni. Hát.. ők voltak azok a szerencsések, akikről elkészültek azok a képek, amelyeknek a következő címet adnám:
"Isztambulban a Kék mecset előtt bekapta az öklömet egy behemót nagydarab vadmacska"

A mecsetben ezúttal egész sok időt tölthettünk el, mert kis csoporttal voltam és amúgy is mindenki kíváncsi volt.




Utána szerencsére mobil volt a csapat és sikerült rávennem őket arra, hogy lejöjjenek velem a ciszternába, amit Radosztinnal régóta látni szerettünk volna.
A képek magukért beszélnek.




A ciszternák után hajóztunk a Boszporuszon, és majdnem összevesztem egy utasommal, aki mindenképp okosabbnak akart nálam tűnni és csak térképpel tudtam bebizonyítani neki, hogy Európa az Európa, Ázsia az Ázsia, amit ő nem vesz észre az a Márvány-tenger, amin most vagyunk az a Boszporusz, ahonnan indultunk az pedig nem a Boszporusz stb.. közben azzal nyugtatgattam magam, hogy ez az utolsó napod Szivi, kevesebb mint 24 óra és Mindenttudó idegenvezetőből ismét visszavedlessz Halandó diáklányba és akkor már nem fog veled kiabálni senki és nem fogják elvárni, hogy ezredjére is elismételd azt, amit már 999szer elmondtál mikrofonba, ordibálva, fülbesúgva stb.. (nem az a baj, ha nem figyel a turista, hanem az, ha sohanem figyel, és számonkér, hogy miért nem mondtad el..) - Mindegy, már vége.



(a Márvány-tenger)

A bazárban szép volt és jó, leszámítva azt a srácot, aki karon fogott, hogy majd repülőszőnyegeket mutat nekem. Kicsit meglepődött, hogy kisebbfajta pánikrohamot kaptam a szőnyeg szó hallatán, és hogy a világ legsármosabb mosolyával is csak annyit ért el nálam, hogy futólépésben elsuhantam bele a nagy embertömegbe. Kérlelhetetlenségem a legutóbbi isztambuli látogatásom eredménye, amikor Anyával közel félórát töltöttünk egy szőnyegüzletben, ahol egy török bácsi egy vagyonért próbálta ránktukmálni a saját kezével készített szőnyegét, a fiát, meg a fele királyságát.
Szóval bármit, csak szőnyeget ne.

Bármit. Táskát.
Istenem, 720 líráért olyan táskát láttam, hogy még a monitor is bepárásodik, ha róla írok. Bőr. Selyemmel bélelt. Nagy. Szép. Egyszerű. Tökéletes.
A 720 líra az a jelenlegi árfolyam szerint 140415 (azaz száznegyvenezer négyszáztizenöt) forint. Remélem nem csak nekem fáj.
Okés, tehát mégis inkább vettem egy sálat. Egy euróért. =)

Hazafele majdnem zökkenőmentesen utaztunk, persze aki kötekedni akart a buszon, az kötekedett, és aki nem akart sírni (én) az nem sírt. Csak azért sem. Radosztin érezte a patthelyzetet betett a lejátszóba némi magyar muzsikát (zeneterápia) és lestük útközben a szamarakat, mert a török határig vezető úton szabadon szaladgálnak a csacsik. Láttunk is egy hófehéret. :)

Éjfél körül érkeztünk, összepakoltam, másnap elköszöntem a Centrál Plázában (pont a kedvenc recepciósom dolgozott) és elindultunk Szófiába.
Burgaszban felvettük Radosztint és Eszterék egy barátját és jól szórakoztunk útközben. Mindenki vidám volt, mert vége a szezonnak.
A gyönyörű Balkán-hegység mellett utaztunk, láttam a Vitosát és Szófia csúnya külvárosát.

Íme a csomagjaim. (aki a kezdetektől követ láthatja, hogy már egyel több a bőrönd)



Eszterék a buszig kísértek, a parkolásukat sem engedték fizetnem. Feltették a csomagjaimat, megnézték hova ülök a buszon, nagyon aranyosak voltak. Tőlem ez persze ez általános reakció, ismét elsírtam magam, de most legalább addig kibírtam, amíg eltűntek.

Annyira aranyosak... elkértem Eszter privát számát, majd felhívom néha. És még este is rámcsörgött, hogy minden okés volt-e..

Persze a busz késett. Persze az irodát eleve nem értem el, hogy elmondtam, hogy mikorra jöjjenek elém. Szerencsére nem pánikoltam, Sterján megint sokat segített. Végül egy óra késéssel futottam be és jót beszélgettem a buszon egy Vili nevű lánnyal, aki Szófiában könyvelő.
Átjöttünk a Rilán, ami gyönyörű, és most itt csücsülök a Pirinben (a képen). Szuper, de tényleg.
A koli is tetszik, van egy bolgár szobatársam akit még nem láttam (hazament hétvégére).
Bevallom két napja csak pihenek, tegnap megnéztem a központot és kipakoltam a bőröndöket, ma pedig pedikűröztem, elolvastam egy Reader's Digestet amit Ancsitól (az egyik legkedvesebb utasomtól) kaptam. Meg elintéztem, hogy legyen net.

Hát, elvileg mostantól óráim lesznek, meg sok szabadidőm.. kíváncsi vagyok.. :P