Lakatlan sziget

Dacoltam az idővel, lementem tengerpartra. Három per hármas napernyő, az utasaim kibérelték két hétre, fel lehet ismerni, mert kék szatyorban odakötötték a zoknijukat rá.
Eső ugyan nem volt, de a szél annyira fújt, hogy a végén minden méltóságomat feladva hazajöttem, és bekapcsoltam a légkondit. 28 fokra állítottam, egész jól vagyok azóta.
Most olyan, mintha egy lakatlan szigeten lennék. Ülök az ágyamon, a földről mindent ide kellett pakolnom, mert jött a takarító néni, és már minden csillog-villog körülöttem. Ágyamon a bőröndöm (matrjóska módjára benne a másik kettő), az utazótáskám itt van mellettem, ég a kislámpa, mert nincs túl világos, Gabriel Garcia Márquez-t olvasok, Vaníliás karikát majszolok (megkínáltam a takarító nénit is) és egyedül vagyok. Amúgy egyáltalán nem kell sajnálni, ez valami olyan, amire rég volt lehetőségem, és most nagyon élvezem.
Én vagyok Robinson, ez itt a szigetem, és odakint fúj a szél.