Rájöttem arra, hogy nekem van a legszuperebb Nagyim! Ezt eddig is sejtettem, de most már biztosan tudom. Ország világ tudja meg, Mama elkezdett gépírást gyakorolni, hogy begépelhesse a szakdolgozatomat. Szerintem senkinek sincs ilyen mamája. :) Puszi neki!
A továbbiakban szívesen kifejteném a legjobb Anyuka, Nagypapa, Nevelőapa és Barátnő témát, de ha nem haragszotok meg inkább Plovdivról írok.
Péntek délután terveztem Plovdivba utazni, de mivel mindenki visszamondta a pénteki napot, Blagoevgradban maradtam. Estére elmentem a belvárosba teázni Csavdarral és a gimis angoltanárnőjével, jól éreztem magam.
Szombaton 5kor keltünk Kasiával és gyorsan összedobtuk a csomagunkat. 6.40-re értünk a buszpályaudvarra, ekkor indult a buszunk. A buszutat a hátsülésen végigaludtuk, és 10.37-kor érkeztünk. Az túlzás, hogy kipihenve, de sütött a nap és ez sokat jelentett.
Elindultunk a buszpályaudvarról egy spontán irányba, ahol valami szállásfélét sejtettünk. Egy utcán söprögető eladónő segítségével megtaláltuk a Hotel Trakiat, ahol kicsit drágán (25 leva) kaptunk szobát egy éjszakára. Azzal vigasztaltuk a pénztárcánkat, hogy a buszút így is olcsóbb volt, mint terveztük, a szálló pedig legalább a központban van.
Miután lepakoltunk elindultunk felfedezni a várost.
Napsütéses szombat volt, így rengetegen voltak az utcákon.
Ez egy stadion maradványa a belvárosban, csak úgy a sétálóutca közepén. :)
Ezek az úriemberek itt cipőtisztítással foglalkoznak. :)
Sokat sétáltunk, mielőtt megtaláltuk az óvárost és mivel hideg időre számítván csizmában mentünk.. jócskán megfőtt a lábunk mire odaértünk.
Már fél órája pihegtünk a konzervatórium kertjében, pihentettük a lábunkat, mikor rádöbbentünk, hogy pontosan amellett az amfiteátrum mellett telepedtünk le, amit kinéztünk a képeslapokról. íme:
Miután beláttam, hogy majdnem minden fotón egy ámbrás cetre hasonlítok, abbahagytuk a fényképezkedést és folytattuk sétánkat további látnivalók után kutatva. Hát, ezekben nem szenvedtünk hiányt, volt szerencsénk különleges bolgár kerámiákhoz, még engem is megleptek, pedig én már sokfélét láttam a tengernél.
Láttam életem első ginkófáját, és a csodálatos bulgáriai őszt.
A városkép, mint a képek is mutatják, igen változatos volt.
Ezután mintegy véletlen belefutottunk az utcán egy plovdivi lengyel lányba és Michailba, akiket Blagoevgradból ismerek.
A következő képeken az etnográfiai múzeum látható, amelynek földszinti termében magyarországi kiállítás látható, az emeletiekben pedig egy irtó édes közléskényszeres bolgár csipkekészítő néni kalauzol. :)
Ezután Kaisával bebizonyítottuk, hogy valódi ladyk vagyunk:
És leültünk egy kicsit pihentetni fáradt-főtt virgácsainkat. :)
Ekkor a következő kérdésre lettem figyelmes:
DORINA?
És már fordultam is balra, ahol 5 lengyel (Malgozata, Gzegoz, Anna, Magda és Agnieska) illetve egy litván-orosz (Svettana) ismerősöm állt és mosolygott. Kicsi ez az ország nemdebár?
Együtt mentünk fel a harmadik dombra (Plovdiv ugyanis három dombra épült) és megbeszéltünk egy esti találkozót.
Estére nagyon elfáradtunk Kasiával. (én két dunert ettem aznap, ez viszont valamelyest felpörgetett - a duner olyan mint a gyros csak jobb)
Egy gyors zuhany-smink-hajmosás derbi után taxiba pattantam és máris a Johanna étteremben csücsültem Cvetelinával, akit Szegedről ismerek és Plovdivban él a barátjával, akit már ismertem. Radmilla, a barátnője (aki szintúgy barátnőm) sajnos nem ért rá, de így is szuper volt az a 2 óra, amit együtt tölthettünk. Cvetelináról annyit, hogy a családja meghívott karácsonyozni, mert aggódnak, hogy nem lesz pénzem hazamenni. Tündérek. Az étterem szuper volt, Cvetelina társasága, akiknek bemutatott szintén megnyerőek. A kedvencem az a fiú volt, aki mindenáron meg akarta értetni magát velem, ezért nem csak hangosan és tagoltan beszélt, hanem addig gesztikulált is, amíg ki nem öntötte a rakiáját. Egyébként az étteremről annyit, hogy tradicionális bolgár konyha, bolgár kerámia és tele-tele vidám bolgárokkal. Tényleg élvezetes volt. Sajnos sietnem kellett, mentünk találkozni Jairával, aki szintén a városban volt, közel másfél órát töltöttünk el a mojito klubban, én pink-mojitot ittam, amiben mint utóbb kiderült after shock van. (a menüben csak annyit írtak, hogy úgyís a színe miatt iszod, nem mindegy mit rakunk bele?)
Utólag bánom, hogy nem csináltam fotókat a helyről, olyan volt, mintha én terveztem volna, egyszerűen nagyszerű. Minden kézzel festve, nagyon igényesen, kizárólag a szivárvány minden színét felhasználva. (egyébként Jairával eg belga barátnőjével illetve a francia Samivel és Adriannal voltunk ott)
Itt egy kép a pink mojitómról:
A mojitobol gyalog folytattuk az utunkat a lengyel-litván csapatom bulijába a No-sense bárba. (ezt Polyák Ádámnak ajánlanám - tudja miért :))
Útközben a sétálóutcán három horkoló- alvó fiatalba botlottunk, a kép hátterében Adrian látható, aki láthatóan örült a lehetőségnek, hogy elkészítse élete fotóit)
A No-senseben hamar megtaláltuk a társaságom és vidáman folytattuk a bulit. Érdekes, szerintem a rendszeres olvasóimnak már fel is tűnt, hogy a tengerparton szinte minden barman (csapos) csapta nekem a szelet. Nos a No-senseben a csapostól kaptam egy papir-rózsát és senki más egész este, csak én. Ezt onnan tudom, hogy ott táncultunk közel a pulthoz é lazán feltűnt volna, de nem. Nagyon jól esett, azt hiszem bevallhatom :)
Itt egy kép Kasiáról és rólam buli közben:
/>
Másnap 11 körül keltünk, 12kor hagytuk el a szállást. 13.40kor indult a buszunk.
Lelkiismeret-furdalásom volt, és nem is kicsi. Mikor találkoztunk a barátaimmal Kasiának fájt a lába, senkit nem ismert, mégis végigjött velem az össze bulin (a bolgár étterem kivételével, amikor fürdött és szépítkezett)
Egy kérése volt, vissza akart menni a harmadik dombra, mert mikor ott voltunk az ismerőseimmel lement a nap és mire fotózhatott volna minden besötétedett. Viszont reggel fáradtak voltunk - az én bulim miatt, amire TÉNYLEG csak miattam jött el.
Őrült ötletem támadt.
Találtam egy csomagmegőrzőt és a buszpályaudvartól beszaladtam Kasiával az óvárosba, pont a dombon kötöttünk ki.
Ezeket a fotókat csináltuk:
Igen Kedves Olvasó, jól látod az utolsó képen Plovdiv egyik kavicsán a MAGYARORSZÁG felirat díszeleg, nem én írtam oda. :)
Lóhalálában, de elértük a buszunkat, ami olcsóbb volt mint az előzőnapi, viszont 5 óráig tartott az út.
Gyönyörű helyeken jártunk, én 5 órából 4 és felet az ablakra tapadva töltöttem. (a maradék félben a bolgár szomszéddal csevegtem, mikor már besötétedett)
Szóval csúcs volt.
Vadregényes tájak, patakok, sziklák, viaduktok téglából, szabad nyájak, pásztorok hű kutyáikkal, tehenek, csipkés hófödte csúcsok, hegyvonulatok porcukorral megszórva.. a filmekben sincs ilyen.
Estére érkeztünk, nagyon fáradtan, bár az elalvás nehezen ment. Ennyi élmén után nem is csoda..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése