Üdvözöllek kedves Olvasóm!
Dorka vagyok, és 2010 júniusától 2010 decemberéig Bulgáriában éltem.
Hát erről szólt ez a blog. Fogadd szeretettel.

KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓ (ha valaki levelet szeretne írni)
A címem:
Hézső Dorina
Oбщежите No.2 - (215)
Благоевград 2700
Иван Михаилов 62А
BULGARIA

Aki írta:

Saját fotó
Hódmezővásárhely, Csongrád-megye, Hungary
"Pedig hát valld be, az mégsem lehet, hogy az ember minden szeretetét egy kutyára pazarolja!" (Bulgakov)

Rendszeres olvastuk a blogot:

2010. november 11., csütörtök

Sportos

Tegnap olyan 2ezer métert futottam, ha nem többet.
Szabályosan bemelegítettem, szakaszokat futottam, egyre kevesebbet, aztán levezettem és nagyon jól esett, főleg a nyújtás. A héten ez volt a második futásom, annyi a baj, hogy máris érzem, hogy a térdemnek nem esett ilyen jól. (mondjuk ki térének esne jól az aszfalton futás?)
Utána fürdőt vettem ún. váltózuhanyt, amit a szezon elején a jógás utasaimtól tanultam.
Az a lényeg, hogy simán zuhanyzok, és egyszer eltartom magamtól a zuhanyfejet, átkapcsolok a leghidegebb pontra és a jobb lábfejemtől kezdve felhaladok vele a combomig (ez van a legtávolabb a szívtől ugyanis) utána bal láb, jobb kéz, bal kéz, arc, és test. Közvetlen utána ugyanez a legmelegebb vízzel amit még kibírok, hideggel fejezem be. Felér egy újjászületéssel :)
Hát, ennyi az esemény mifelénk, tervezzük a hétvégét, de nem tudjuk még, hogy merre.
Puszi Haza!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése