Mostanában történt:

A szomszéd fiú elesett a fürdőben, és fölrepedt a szemöldöke. Nem engedték, hogy ellássam a sebet, mondván, hogy pucér. Szóval csak vattát küldtem neki.

Leesett a hó Szófiában.

Leesett a hó a környékbeli hegyekben, a mi hegyeinken kívül már minden háttérbeli csúcs fehér. Gyönyörű, de szerintem hideg.

Efújta a szél Kasia kiteregetett fehérneműit egy olyan helyre, amiért ki kellett másznom a koli falára, és az ablakból lógva csüngenem, miközben kintről 3 bolgár fiú szurkolt és azt kiabálták, hogy "Ugorj!"..

Ma beszédet tartottam egy puccos teremben. Vörös szőnyeg, kamerák, fotósok.. és én kosztümben, magassarkúban (11cm). Arról beszéltem, hogy miért jó itt Bulgáriában.
Nagyon népszerű voltam, ugyanis mások szerint is nagy dolog bolgárul megszólalni 350 ember a rektor és egy csoport dékán előtt úgy, hogy az ember képébe fotóznak. De sikerült, minimális hibával elmondtam a szövegem, bár bevallom kapaszkodnom kellett a pódiumba.
És ami a legjobb: az első sorban ott ültek szépen Kasia, Jaira és Chavdar.
Ilyen barátaim vannak. Kasia és Jaira nem értenek semmit bolgárul, de egy másfél órás rendezvényt végighallgattak, csak hogy halljanak bolgárul vartyogni egy egész percig. Édes, ugye?

BOLDOG SZÜLINAPOT NAGY BARBI!

Kellemes hétvége

A kecskék pupillája téglalap alakú.

Péntek délelőtt 9kor indultak el a lányok felém, egy évfolyamtársunk barátja hozta el őket Bulgáriába autóval.
Kasia és én már nagyon vártuk őket, az utolsó (3órási) buszt pontosan elértük és mikor felértünk a buszpályaudvarra nem kellett 5 percnél többet várnunk, máris láttuk a mosolygó magyar küldöttséget.
Kriszti és Móni jókedvűen, kicsit fáradtan érkeztek hozzánk és duner-evéssel kezdtük a napot. Duner után fogtunk egy taxit, aki egész jó áron elvitt minket Elena lakásához, amit a hétvégére kölcsönadott nekünk.
Gyorsan meglett a lakás, és nagyon segítőkész volt Elena szomszédja, akitől a kulcsokat kaptuk. Eligazított, hogy hova kell menni boltba, melyik meddig van nyitva, elmondta, hogy hol vannak buszmegállók, melyikből merre lehet menni, hol lehet buszjegyet kapni, sőt még a látnivalókat is elsorolta nekünk.
Az első este fagyi evéssel telt, mindenki fáradt volt, szóval lefeküdtünk aludni.
Másnap bementünk a központba, hogy találkozzunk Renivel, aki csoporttársunk, és Szófiában van épp erasmuson.

Kasiát persze pont akkor hívta fel az apukája, hogy itt van Szófia törökországi kivezetőúton, hozott neki csomagot.

Krisztit és Mónit otthagytuk az egyetem előtt, ahol Renivel volt találkozójuk, és kitaxiztunk az országútra.
Figyelmetlenségből persze hamarabb tetettük ki magunkat és 4km-t kellett még sétálnunk.
Kasia az országút aszfaltján én pedig a fűben botorkáltam.
Egyszercsak egy mély lyukat vettem észre. Egy befedetlen csatornanyílás volt, már vastagon benőtte a gaz. Lenéztem a sötétbe és legnagyobb meglepetésemre valaki visszanézett rám. Visszahívtam Kasiát, nem hittem a szememnek.
Egy kutyus didergett odalenn, beleeshetett a lyukba. Láthatóan le volt gyengülve és az tűnt minden reményének, hogy nem fekszik bele a vízbe, hanem tartja magát, amíg a lábacsái bírják.
Nagyon megsajnáltuk.
Gyorsan továbbálltunk, találkoztunk pár percre Kasia apukájával, aztán mentünk vissza a kutyushoz. Útközben találkoztunk egy rendőrrel, aki megígérte, hogy felhívja az állatvédőket, de feltűnően meg sem kérdezte, hogy hol van pontosan a kutya. Bementünk egy horgászboltba, ahol nagyobb érdeklődést mutattak, csak közben elkaptam egy félmondatot, ami úgy hangzott: C'est la vie.
Arra jutottunk, hogy nem megyünk tovább, amíg a kutya odalenn van. Már állni sem tudott, befeküdt a vízbe.
Lestoppoltam egy autót. A sofőr felhívta az állatvédőket, akik közölték, hogy szombaton és vasárnap nem dolgoznak.
Végső elkeseredésemben megkértem Kasiát, hogy maradjon a csatorna mellett, tartsa szóval a kutyát. (ez nála annyit takart, hogy a Lengyelországból érkezett élelmiszercsomagja egyetlen kutyák által is "talán" fogyasztható darabjával: rizsfelfújttal dobálta a kutyust, akit ez feltűnően nem érdekelt) Ezalatt én eljutottam egy fatelepre (ami illegális nagybani burgonya-árusítóhelyként üzemel), ahol a munkások röpke 10 perc leforgása alatt egy hosszú lécből összedobtak nekem egy létrát.
Miután visszatértem Kasiához, a kutyushoz és az értelmetlen halált halt rizsfelfújthoz, ledobtam a kabátom és rögvest lemásztam a kutyához, aki eddigre már nem csak a vízben, hanem csatornaszagú vízzel megszívott rizsfelfújtban is úszott.
Kasia odafenn fogta a gazt, hogy egyáltalán lássak, én pedig 15percig szelíden dalolásztak a kiskutyának, hogy félelmében ne harapjon belém. Miután megelégeltem a nótaszót, egy gerenda segítségével felkeltettem a kiskutyát és a fejem fölött kinyújtottam Kasiának. (pont mint az Oroszlánykirályban)
Nem sikerült jól elkapni a kutyust, belekapott Kasiába és visszazuhant.
Mindenki tiszta sár volt, a kutya belebújt a pocsolyába és elő se akart jönni. Na jól nézünk ki. Indult a nóta újra. Ezúttal többet kellett dalolnom, de nem maradt el a siker, másodjára sikerült kinyomnom a kutyát, aki amint megérezte a száraz talajt a talpa alatt, futásnak eredt. Kisebbfajta csoda, hogy nem taposták agyon a sztrádán.
Felmásztam a létrán, betakartam vele a csatornanyílást. Hátha többen nem esnek bele.

Visszabuszoztunk a központba, találkoztunk a lányokkal. Ekkor vette kezdetét az estébe nyúló városnézés.






Diákkonyhán ebédeltünk, duneresnél vacsoráztunk, estére koktélozni mentünk, habzsi-dőzsi volt :)

Másnap reggel korán keltünk és hazautaztunk Balgoevgradba, ahol Kasia lehorgonyzott a számítógépe elé, viszont Chavdar eljött velünk a Rilai kolostorba.






Estére Chavdar intézett szállást a lányoknak, majd elmentünk a Dívába, ami a kedvenc éttermem.
Másnap szintén korán keltünk, Chavdarral autóba pattantunk és elmentünk a lányokért a szállásukra. Mire a parkolóhelyre visszatértünk, meglepve tapasztaltuk, hogy 15 percnyi távollétünkben egy egész utcányi autót elláttak kerékbilinccsel.
A bírság kifizetése után vígan távoztunk a stobi piramisok irányába.


A piramikor után a Rilai tavakhoz mentünk, ahol a felvonó épp nem működött. Kicsit kibuktam, ezúttal másodjára nem láthattam a tavakat. Ehelyett elmentünk egy közeli monostorba, ahol szintén gyönyörű látvány fogadott. :)

Estére egy varosi étterembe(Blagoevgradi óvásos: Varos)mentünk, szintén nagyon jó volt.
Ezután elfogyasztottunk egy üveg tokaji furmintot és a lányok elmentek Chalgába. :) Erről majd beszámol a Kriszti. :)



Másnap
ra.

HURRÁ!

Kriszta és Móni úton vannak IDE!

Ellenbuli kipipálva

A végén még az oly szívesen látott lengyelek is el akartak jönni a bulinkba. Az ajtó nyitva volt.
Beszéljenek helyettem a képek.

Ellenbuli

Ma a lengyelek a bolgár órám után, mikor kettesben beszélgettem a tanárral odajöttek, illetve küldtek egy "képviselőt", hogy hívja meg a tanárt egy buliba, ma estére, ahol az egész csoport ott lesz.
És engem nem hívtak meg.

Gyerekesek.
Azt mondogatják órán, hogy a lengyelek nem is katolikusok... Kasia jól szórakozott. Azt mondja nem katolikusok ezek a fiatalok, csak minden vasárnap templomba mennek és imádkoznak esténként.
Itt meg menőzni próbálnak.
Hát ámen.
Mi is bulizunk ma és meghívjuk őket. Tudjuk, hogy nem jönnek, de nem baj. Legalább mi normálisak voltunk.

Ezt leszámítva semmi extra nem történt velem ma. A menzakaja továbbra is hideg, de holnap jönnek a csajok!
:)
Várom már!
Puszi Haza!

Álmos a Nap is

Tegnap csalgában voltunk. Szuper volt, de tényleg. Kaptam rózsát is, nagyon jól esett.
Ma persze egy felmosórongyra hasonlítottam, úgy is éreztem magam.
Estére Chavdarral kocsiba ültünk és felmentünk a patak menti úton, amíg vízesést nem láttunk. Meglepetés volt, hogy hova visz, de nagyon tetszett. A szavam is elakadt, mikor megláttam. Utána egy órát sétáltunk a hidegben, nagyon szép parkokon keresztül. Csak a hold világított.
Eztán hazahozott, nagyon jól esett.
Szeretek randizni.
Kasia arcát látni kellett volna, mikor hazaértem. Csak egy sörért ugrottam le a boltba neki, és közel másfél órát oda voltam.

Fény

Annyira furcsa, néha mintha egy teljesen más világban járnék.
Otthon sosem érzetem ilyet, de itt egy felhős napon is van, hogy elvakít a fény.
Ma esett és folyóként hömpölygött az okkerszínű sárfolyam az utcán, mikor bementünk a menzára. Mire kijöttünk, már csak az ereszről csöpögött a víz és olyan napsütés fogadott, hogy kedvem lett volna pólóra vetkőzni.

Ezt leszámítva semmi extra nem történt.
A német óra szuper volt, szívesen megyek majd újra.
Beszaladtam az irodára is kicsit, mondták, hogy örülnek nekem, beszélni akartak velem.
Jövő pénteken (tehát nem most) lesz egy Patronálók Ünnepe, vagy mi a szösz, amikor tán a rektor meg a dékánok felveszik a talárjukat és hosszan beszélnek arról, hogy juhé..
Szóval ezen a nemes alkalmon... felkértek, hogy mondjak egy beszédet BOLGÁRUL!
Én. Mint hallgató.
Jóhogy elvállaltam, egész délután ettől röpdöstem.
Nesze nektek lengyelek! A kezdő bolgárommal én mondok beszédet a talárosok előtt!
És felhívták a figyelmem, hogy nagyon elegánsnak kell lennem, még azt is megkérdezték, hogy van-e vasalóm :D
Szóval ennyi.
Puszi Haza! Jóéjt!

Milói Vénusz újragondolva

Egyébként a mai napom nem volt extra.
Reggel órán voltam Mr azt hittem okos vaggyal. Lassan ideje elkezdenem a nevén szólítanom, mert egész sokat írok róla. (ebben a bejegyzésben mostantól a neve: Mr AHOV) Előző este martinizni voltam vele és bevallom nagyon jól éreztük magunkat.
Az angol óra nagyon jó volt, pont olyan ami az oktatásból Magyarországon hiányzik.
Beszédcentrikus és csapatépítő.
Először egy olyan feladatot kaptunk, hogy oldjunk meg egy fennálló problémát. Mármint ötletbörze formájában.
A probléma az volt, hogy az állam pénzén a szocializmusban bungallókat építettek, amiknek ma nincs hasznuk, romosak. Választhatunk, hogy leromboljuk őket, vagy kitalálunk valamit. Jó kis vita volt.
A következő órán pedig egymás boncolgattuk, mindenki választott egy kedvenc könyv- vagy filmszereplőt és arról beszélgettünk, hogy mi a célja, milyen jellem és miben hasonlítunk rá.
Én 3 nő közül választottam.
Az első Molnár Csilla Andrea 85-ös szépségkirálynő volt, a másik Sissy - Ferenc József felesége, a harmadik, akiről végül beszéltem Kertész Lora a Lora című filmből.
Az én történetem kapcsán az a kérdés merült föl, hogy azok az emberek, akik szívesebben néznek drámát mint komédiát, vajon érzékenyebbek-e mint azok, akik kizárólag horrort és komédiát néznek. (szerintem amúgy nem feltétlenül, bár nagy eséllyel)
Egy érdekes dolog. Az én esetem kivételével mindenki kitalált szereplőket választott magának, elsősorban vámpírtörténetek szereplőit. Tényleg csak ezeket lenne érdemes olvasni? (illetve Mr AHOV vagy Drakula grófról beszélt, de nem a vámpírról, hanem a Havasalföldi fejedelemről.. ez talán megbocsátható)
Angol után hamarabb kijutottam a teremből mint Mr AHOV és nem vártam meg. Azért nem vártam meg, mert lány vagyok és nem fogok osztálytermek előtt fiúkra várni, ha kedvesek, ha nem. Illetve ez így nem teljesen igaz, de vele a kapcsolatunk jelenlegi stádiumában nem teszek ilyen kivételt.
Szóval nem telt el 2 perc és csörgött a telefonom, hogy hol vagyok és mikor utolért elhívott ebédelni. Aztán kávézni, de erre udvariasan nemet mondtam. Azóta már elhívott vacsizni, de pont nem értem rá, két óra múlva elhívott kávézni, de sajnos pont vásárolni voltam.

Amúgy simán ráértem volna, csak kíváncsi vagyok.
Van ugyanis a koliban egy lengyel fiú, akinek az első héten nagyon tetszettem. Bulik után nekem puszit adott, a többieknek nem és kedves volt. És én is vele. Nos, ő mostanság nem keres.
Ez a bolgár srác szintén nem közömbös velem. És mióta úgy bánok vele mint egy lópokróccal.. azóta folyton keres, hív.. mondjam még?

Anya mindig ezt hajtogatta, de komolyan nem hittem, hogy ez működik... na mindegy..


Ezt leszámítva vajmi kevés dolog történt velem, elsétáltunk az izomlázzal küzdő Kasiával a Kauflandba vásárolni.
Vettünk mindenféle hasznos dolgot, mint például rózsaszínű botmixert Dorottyának haza, vagy mint kenyeret. :)
Hazabattyogtunk, azóta melegszünk, és keressük a fotóst Kasia esküvőjére.
Annyira tuti, hogy esküvője lesz! Én is akarok..

Egy gyönyörű őszi nap

Szóval ma reggel Kasiával felkerekedtünk, hogy meghódítsuk Blagoevgradot.
Valami olyat szerettünk volna látni, amit eddig még nem.
Megtudtuk, hogy van a városban egy állatkert.

Sok séta után találkoztunk a nénivel, aki utcán grillezte a paprikát és nem akart fényképeken szerepelni.
Megtudtuk tőle, hogy már közel járunk, szóval bátran folytattuk utunkat.



Bátorságunk eredménye nem maradt el, hamarosan megérkeztünk az állatkert régi-régi bejáratához, hol fejenként 50 azaz ötven sztotinka beugrót fizettünk. (ez közel 75 fotint)


Szabályos levélszőnyeg fogadott minket és bár száz ágra sütött a nap, a természet tudtunkra hozta, hogy ez már a vénasszonyok nyara. Valahogy eszünkbe sem jutott lejjebb vetkőzni.

Nem sokkal később nagy sipákolásra lettünk figyelmesek: ez a kiskacsa elveszítette a mamáját, aki nagyon igyekezett őt visszaterelni a csoportjához, de végül ráunt és elment úszni.

Szorosabb barátságot kötöttem egy nyúllal,

majd egy szarvassal.










A következő kép bizonyíték arra, hogy Hézső Dorina nem fél a kezecskéit a nagymacskák ketrecébe dugni és Kasia kameráját sem félti.

A következő kép bizonyíték arra, hogy Kasia fél a fejét mindenféle szőrmeállat ketrecébe dugni, de szívesen venné, ha mégis lefotóznám vele, mert illik a sáljához.

Ez a kép ismételten azt bizonyítja, hogy nem féltem a kezem (a kameráról nem is beszélve) mindenféle alvó oroszlánuraktól, illetve a nejüktől.



Az állatkerti móka után ismét nyakunkba vettük a várost, ahol a villanydrótokon mindig fennakad valami.


Az óváros rögtön belopta magát a szívembe.

Nyoma sincs a nyárnak, mindenütt színes leveleket látni.



A templomhoz közeledve egyre több nekrológot láttunk.

És egy perc múlva megérkeztünk a templomudvarba.

Ahol hangos nyávogással üdvözöltek.





Kasia megvárt a kertben, amíg gyertyát gyújtottam.

Kifele rácsodálkoztunk a mókás kútra.

Ezután arra gondoltunk, hogy megkeressük az éttermet, amiről a lengyelek meséltek, mert már nagyon éhesek voltunk.



Sokat sétáltunk, mire felértük ésszel, hogy telefonos segítség nélkül nem lesz meg az étterem.

Megérte telefonálni, az étterem gyönyörű volt. Fehérre meszelt deszkái a patak fölé hajlottak.

Ezen a képen az ételmaradék látszik, amit már nem tudtunk megenni, miután jóllaktunk.


Ez pedig itt a látvány, az én ülőhelyem mellől. Csupa ősz.


Hazafele a séta mellett döntöttünk, leginkább azért, mert le kellett gyalogolni azt a sok mindent, amit összeettünk. (ezt a minaretet lazán egy buszmegálló mellől vettük észre, mecsetet nem találtunk a közelében)

Még egy eltévedés lazán belefért a hazaútba, de ez nem is baj, mert volt mit ledolgoznunk.

És mint mondtam, ebben a városban a villanydrótokon minden fennakad.


Szerencsésen hazaértünk, nagyon szép napunk volt.