Aztán kinéztem az ablakon. Visszanéztem rá, olvas, kinéztem az ablakon. Hú basszus ugye nem a Koránt olvassa? Visszanéztem, nem. Sportmagazin. Huh. Ezt talán megúszom.
Sose féltem repülőn, alapvetően én vagyok az az egyén, aki az amúgy is berezelt szomszédait repülőgépes szerencsétlenségek történeteivel nyugtatgatja. Azt terveztem, hogy ezen az úton az Életben maradtak című regényt fogom olvasni, ami egy az Andokban lezuhant repülőgép utasairól szól, akik élelem híján a halottak húsát eszik meg.
Nos, ma féltem. Nyugodtabb repülés előtt sosem voltam, de a felszállás felért egy úttal az ezeréves hullámvasúton, ami kétszáz éve nem volt felújítva és minden második deszkája hiányzik. Szabályosan dobált a repülő, azon izgultam, hogy mikor indul már életem filmje, és hogy milyen lesz a főcímdal.
A látvány egyébként páratlan volt. Szófiaiak! Lehet, hogy nem tudjátok, de gyönyörű a városotok! Meg kell nézni repülőből, eszméletlen. Nagyon jó érzés volt tovább, hogy életemben először be tudtam lőni, hogy mi merre van, mikor merre fordulunk, és hogy melyik országban lehetünk (pedig ebben a repülőben nem volt tv).
Az út első felében láttam Észak-Nyugat Bulgária hegyeit. Fölülről egy fahéjjal gyengébben megszórt tiramisura hasonlítanak. Ezen a repülőn (tv híján) a légikisasszonyok mutogatták el a vészhelyzeti teendőket, szerintem ez élőben sokkal murisabb. Nagyon menő, hogy az első stewardess, aki a többinek háttal áll, ugyanazt csinálja ugyanakkor hiba nélkül, mint a többi. Klassz dolog elképzelni, amint este 10kor leszállnak Budapesten, megvárják, amíg felszabadul a balerinák próbaterme, bevonulnak a rúd mellé, beteszik a magnóba az alapszöveget és gyakorolnak. (asszem fáradt vagyok)
Rájöttem továbbá, hogy a wizz air nem a jegyárakon kaszál. Mondjuk ezt eddig is sejtettem, de azt nem, hogy akkor miből. Hát elárulom: a légibüféből. Az út felénél a légikísérők végigtolják a kiskocsijukat, a birka utasok meg úgy várárolnak, mintha már napok óta nem ettek volna. Az előttem ülő hapsi vett egy kisdobozos sört (0,25-öset) és egy kis zacsi mogyorót (a zacsi belefért egy 2dl-es pohárba és nem pucolva, hanem héjában vette). 8 eurót fizetett. Viszont, kb egész Bulgáriában sehol nem lehet kártyával fizetni, elárulom a levegőben igen.
Az utazásomat (amelyet végigaludni terveztem) igen csak megkeserítette 3 „édes” óvodás. Itt elmondanám, hogy szeretem a gyerekeket. De ezek nem azok voltak. Ezek öcsém alsó hangon is orángutánok voltak és itt szeretném elmondani, hogy az orángutánokkal sincs semmi bajom, amíg nem utaznak a hátam mögött lévő ülésen. Ez a három gyerek képes volt 2 órán át feszt üvölteni. Először sírtak. (ebben az időben épp a mellettem Korán helyett sportújságot tanulmányozó férfiúra koncentráltam, így a sírást a gyermeki érzékenységnek tudtam be, mondván: érzik már a vesztünket…) Aztán rájöttem, hogy ezeknél az ovisoknál az én szomszédom legalább háromszor bárgyúbb. Komolyan állatok voltak. Mikor elfáradtak a sírástól, úgy döntöttek, hogy szétszedik a gépet, senki sem szólt rájuk. És fél percenként üvöltöttek, hogy Csicsóóóóóóóó! És én a csicsójuk helyében már rég használtam volna a vészkijáratot.
Ja, amúgy egy kis mosoly: a szárny mellett ültem (ahogy szoktam, jó azt elsőként megtudni, ha kigyulladt vagy leszakadt) szóval néztem a szárnyat és angol feliratokra lettem figyelmes. Elolvastam. Képzeljétek, hogy a repülő szárnyára az volt írva (kb a közepénél) hogy ezen kívül ne menjél. Basszus. Hát szerintem rég baj van már akkor is, ha odáig kimegyek.
Szeretnék még egy szót szólni a nyugdíjas házaspárról, akik bizony egy Barbi házat vittek Olaszba repülővel. Olyan 3emeleteset. Szilárd véleményem, hogy ez az egyik legjobb módja a drogcsempészetnek. Melyik határőr fogja felszedni Barbi parkettáját?
Leszállás után egy bolgár hölgy odajött hozzám, hogy most menni kell a csomagtartóhoz a bőröndökért? Mert ő először repül. Csatlakozott hozzá egy másik néni és egy agyműtéten átesett fiú is. Megrendített a kérdés. Elmagyaráztam nekik, hogy majd azok bent jönnek, a futószalagon. Aztán megjelent egy olasz határőr és kiabálva kiütötte a cigit a repülőszűz bolgár néni kezéből. Jogosan. Végülis csak repülés előtt után és közben mondták el bolgárul és angolul, hogy nem szabad a reptér területén dohányozni, mert berobbanak a gépek.
Ez után olyan háromnegyed órát várakoztunk a hidegben az útlevélszemlére. Szófiában és itt is nagyon édesek voltak a határőrök, Szófiában mondjuk értettem is mit mondanak. (azt kérdezték, hogy Dorina Szegedről, hogy-hogy Bolognába megy Karácsonyra? (:)
Nos, az arrivals room, ahol Anyát terveztem várni, nemcsak hogy fűtetlen, de huzatos is volt, és turistainfó sem volt. Az induló járatoknál kicsit jobb volt a helyzet, de nem annyival, hogy itt töltsem a délutánom. Besétáltam a városba, a reptér egyébként nem Bolognában van, hanem Forliban. A séta elején a bőröndöm feladta a szolgálatot, kézben kellett cipelnem, komolyan nem irigylem azokat, akik 10 kg felesleget hordanak a testükön minden nap. Iszonyat fárasztó. (vagy nincs kondim)
Sütött a nap, 5km-re volt a központ és nem tetszett a külváros. Szép volt, modern, gazdag és egyszerre olyan semmilyen nyugatias.
Aztán beérkeztem a központba. Az már tetszett. Amíg az első templomba be nem mentem, addig nem hatódtam meg nagyon, de most (már hármon túl) azt hiszem értek valamit.
Nem tudom mikor kezdtem el hinni Istenben, nem most volt. Idén nyáron kezdtem el templomba járni, nem misére, hanem munka kapcsán, viszont mikor már nem voltak turistáim, akkor is szükségem volt rá és gyakran elmentem. Szeretem a bolgár templomokat, nagyon otthon érzem magam bennük, tényleg olyan meghittek. Az olasz templomok sötétebbek melegebbek és monumentálisak. Mindegyikben láttam valakit aki imádkozott és az érdekesség, hogy én is mindegyikben imádkoztam. Olyan, mintha ott tényleg ott lenne Isten körülötted és csak téged hallgatna. (kivéve azt a templomot, ahol elektromos gyertyák voltak.. az túl modern)
Láttam életem legszebb templomi Betlehemjét.
Mikor kiléptem a templomból, az utcán óriási tömeget láttam. Egyszer csak felém indultak és láttam, amint jön velem szemben Mária, József, egy szamár és egy egész óvoda angyalnak öltözve. Nagyon megható volt, főleg az egészet első sorból nézni.
Velük mentem a főtérre, ahol egy erkélyen kinyílt egy ajtó, négy angyalnak öltözött fiú jött ki
És trombitáltak, az ötödik pedig széttárt karokkal állt. Annyira szép volt. Aztán elkezdődött a betlehemes játék, koncert, ingyen forraltbor, ingyen süti, Mikulásnak öltözött sportolós (ki tudja milyen indíttatásból) szobabicikliztek és rám esteledett. Hűvös lett és éhes lettem. (a szófiai lekváros buktát még a repülőn megettem)
Ementem a vasútállomásra megnézni, hogy meddig lesznek vonatok, egy óra az út Bolognába. (Anya közben írta, hogy késik, majd ezt Mama és Krisztián is megerősítették)
A vasútállomáson elcsábultam és 6 euró boldog tulajdonosaként (ez az összes KPm) vettem egy dupla szenyát és egy ice teát, amit joghurtnak hittem.
2,1 euróm maradt, azt mondták, hogy 1,5 a buszjegy a reptérig.
Pont elcsíptem a buszt.
A sofőr mondta, hogy akkor 3,5 euró lesz.
Leszálltam.
Nem estem kétségbe, hát akkor sétálok 5 km-t, időm, mint a tenger, Anya késik, van szenya, van joghurt (akkor még azt hittem.
Kinyílt a buszajtó. A sofőr adott egy jegyet, nem kért pénzt. Azt mondta, ne lyukasszam ki, csak ha jön az ellenőr, de nem fog. Út végén visszaadtam neki, megköszöntem és boldog karácsonyt kívántam. Olaszul. Itt az embernek esélye nincs angolul kommunikálni, sosem tanultam olaszt, de sok van, amit megértek. Muszáj, mert ők ugyan nem beszélnek angolul.
Most a reptéren ülök, várom Anyát az indulóknál (az érkezőknél még hidegebb van)
3 (másik) óvodásnak köszönhetően full hangerőn szól a „Lion sleeps tonight” és kb -3 fok van, ugyanis órák óta a fotocellánál fogócskáznak. Olyan jó, hogy a szülők véletlen sem szólnak rájuk.
Ha kifázok, akkor a gyerekeknek köszönhetem majd, hogy nem lesz sajátom. Mondjuk, ha csak ilyenek lehetnek, akkor kösz, inkább nem is kérek.
Mindegy.. ez az utolsó sor csak indulatból jött és köze lehet ahhoz, hogy idén még kb nem volt olyan élményem, hogy meleg. (leszámítva a tengerparti hónapokat és azt a csávót itt a reptéren, aki lila sportcipőben, lila nadrágban, lila szemüvegben riszál, hogy ne fázzon.. lehet nekem is riszálnom kéne)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése