Út (vagyis a fele)

Reggel 8 körül elindultunk Elenával a reptérre, előtte beugrottunk egy Banyicsarnicába, ahol megállapítottam, hogy jó lenne valami lekváros, majd vettem egy hot-dogot, meg egy lekváros buktát és az előbbit kezdtem el enni. Elena kicsit meglepődött, pedig megszokhatta volna már, hogy nálam aztán tényleg semmi sem logikus.
Elbuszozott velem Pliskáig, ott elköszönt és feltett egy reptéri buszra.
A reptérre hamar értem, még nem tudtam becsekkolni, de nem bántam. Nem az újabb, hanem a régebbi reptérről indult a gép,ezt nem bántam, mert ugyan kicsi volt a reptér, de nekem szép. A csekkolópultok jobb és bal oldaláról Európa és Bulgária térképei néztek le az utazóra mozaikból kirakva. A nagyobb városok egy-egy nevezetessége is ott volt kép formájában, Budapest mellett például a lánchíd, Vidin mellett a Belogradcsiki kastély és így tovább..
Várakozás közben vettem a postán egy légmentesen zárható zacsit, hátha kell majd a kozmetikumaimnak, jelzésértékűen beletettem a szőlőzsíromat. (a többiért lusta voltam kinyitni a bőröndöt) Ittam egy forrócsokit, hogy múljon az idő. Néztem az embereket, lestem, hátha valaki felismer, ugyanis Reni Thomas nevű barátja is ezzel a repülővel utazott.
Az elsők között csekkoltam be, ez mondjuk hasznos, mert a csomagvizsgálatnál én valahogy mindig fennakadok. Mikor utoljára repültem, konkrétan emlékszem, hogy én voltam az egyetlen, akit megmotoztak. Erre ismét felkészültem lelkiekben.
Először is csekkoláskor a táskám túl nehéznek bizonyult (11,3kg), már megijedtem, hogy fizetnem kell, mikor a (kedves) reptéri dolgozó szólt, hogy vegyem ki a könyvem. Ekkor az ijedtség azonnal elpárolgott és csökönyösség lépett a helyébe. Dosztojevszkijt nem hagyom itt. (persze, pont mikor már végre valahára csak 40 oldal van hátra..) Akkor vegyek ki ruhát. Csak a kedvenceimet hoztam. De azért valami fura volt. Megkérdeztem, hogy komolyan azt akarja, hogy hagyjak itt valamit? Erre kinevetett és mondta, hogy dehogy, csak azt, ami túlsúly kézbe kell átvinnem a kapun. Ja! Így már mindjárt más.
Csekkoláskor naná, hogy becsipogtam, pedig rutinosan eleve megszabadultam a „gyanús” tartozékaimtól (öv és társai..). A kabátom ugye a táskámmal együtt lett átvizsgálva, itt szólnék egy szót a biztonságunkról.
Ugye a repülőre (ha jól emlékszem) 2006 óta kézipoggyászban tilos felvinni mindenféle folyadékot, illetve már enyhültek a szabályok és légmentesen lezárt zacsiban 100ml-ig lehet.
Hát én nem tudom elképzelni, hogy ennek mi értelme, sosem hallottam még a terroristáról aki szájfénnyel és dezodorral eltéríti a gépet, és amennyiben létezik, úgy biztos vagyok benne, hogy ezt a mutatványt hitelkártyával és szárnyasbetéttel is képes végrehajtani. Mindegy. A fő szabály ugye mégis az, hogy kés villa olló gyerek kezébe és repülő fedélzetére nem való. Helyben is volnánk. Remélem Kálmán nem olvassa el ezt a bejegyzést Karácsony előtt, ugyanis akarva akaratlanul érintett a folytatásban.
Tegnap délelőtt Blagoevgradban magamnak készültem vásárolni, ez megy is mindig, kivéve, ha van pénzem. Akkor olyan egyszerű.. szóval valahogy (én sem tudom) a horgászboltban kötöttem ki. Miután tisztáztam, hogy én teljesen normális vagyok, csak apukám a horgász (az ember horgászboltban nem megy bele a családi kapcsolatok elemzésébe), szóval miután tisztára mostam magam, kértem az eladót, hogy adjon valami színes cuccot, amire majd harap a hal. (Kálmán így magyarázta el, hogy mire van szüksége)
Erre aszongya az eladó:
- Milyen hal?
- Beléd is. Hát magyarul se tudom. HAL. Megesszük.
- De mégis.
- Talán ponty, de nem tudom bolgárul.
Végiglapoztunk két horgászmagazint, ahol mindenféle viziszörnyet mutogattak nekem, hogy ilyet akarsz? Akarja a fene, én a halászlevet akarom. (az meg ugye halászól készül nemdebár?)
Szóval végül a neten rákerestünk a pontyra, hát.. totál nem így emlékeztem rá. Nem úgy nézett ki mint a halak az újságban, vagy nem ismertem föl.
Mindenesetre az eladó ünnepélyesen megállapította, hogy hülye vagyok a halakhoz (micsoda felfedezés, -amúgy vajon ő tudja, hogy milyen csirkét eszik vasárnaponként? Mert nem mindegy, hogy holland vörössarkantyús sárkánypörkölő irombacsirkét, vagy lengyel gülüszemű aranytojást tojó minityúkot.. oké, abbahagytam )
Szóval nagy nehezen megvettem egy gyönyörű színes horgot oltári nagy szúrós késszerű horgokkal (szegény halacskák.. :S). Elmondta az eladó, hogy ha nem tetszik, visszajövök januárban és ad másikat, elmondtam, hogy ha nem tetszik neki, veszünk még egyet és fülbevalós csinálunk belőle nekem. Táska nélkül voltam, betettem a zsákmányt a mellzsebembe és elsiettem. (nem akartam amúgy se ennyit tökölni egy horgászüzletben)
Szóval ez a brutális horog hogy-hogynem a mellzsebemben maradt. És ezt én már a terminálban vettem észre.6 biztonságiőrön és egy motozáson átjutottam ezzel a brutális horoggal a mellzsebemben.
A repülőre nagyon soká jutottam fel, ott álltam a legtöbbet, ahol a mobil lépcső és a repülő találkozik. Uramisten, annyira félelmetes volt, nagyon kilengett a lépcső és én se le se föl nem tudtam menni, ráadásul a lépcső még csúszott is és láttam a földet. Brr még most is ráz a hideg.