Az első tökéletlen (teg)nap

Eddig is voltak problémák, de mindig fölülkerekedtem rajtuk. Tegnap először besokalltam, és kibuktam, nem nagyon, sírásig nem fajult a helyzet, de dühös voltam, és ilyen sem volt eddig.
Panaszaim a következők:
- egy buszos kolléga képtelen velem együtt dolgozni, nem érdekli a vendég, és nagyon megharagudtam rá, mert megmondta, hogy nem hajlandó változtatni.
- egy pincérlány bunkó volt velem a vendégeim előtt (az amelyik az erdőből jött) és ezt kétszer is eljátszotta tegnap (ok, ha bunkó, de játsszuk le a meccset a konyhában, ahol nincs vendég) amúgy meg nem kell azt hinni, hogy az oroszok hozzám tartoznak, attól, hogy segítek neki fordítani, még nem vállalok értük felelősséget
- nem hívott vissza két napja egy hölgy, akitől fontos információt vártam, és ha újrahívtam, mindig azt mondta, hogy majd visszahív
- bunkó volt velem a búvároktató, mert bátorkodtam számlát kérni (jajj, pedig annyira kedves próbáltam lenni, hátha elvisz újra)
- és az egész tetejébe sírva fölhív egy kollégám, hogy menjek azonnal Napospartra, mert el akar búcsúzni...
(plusz méreg: tegnap vettem észre, hogy kb nincs olyan ruhám, ami ép lenne, durvábban összefogták egymást, mint anno Dániában, és ez nagyon nagy szó)
Nos, ettől már besokalltam.
Leültem Elenával a teraszra, és csak csendben néztük a vihart. Pont előttünk jelent meg a szivárvány.
Szóval megbékéltem. A ruháim foltosak, a bolgárok ilyenek (így is szeretem őket), Elena meg tündér.
Végül a shopping therapyhoz folyamodtunk, és 9 leváért megvettem egy gyönyörű rózsaszín bolerót. Annyira fújt a szél, hogy föl is vettem a piros fölsőmre (igen, nekem is villog az ízlésficam-jelzőm), és mosolyogni is sikerült. (főleg a kebapcsés szendvicsem után)
Persze a dühkitörésem alatt többször találkoztam vendégekkel, de ők észre sem vették, hogy bajom van, mert azonnal átváltottam napfényes-mosolygós üzemmódba.
Misa (a mixersrác) ezen kifejezetten jól szórakozott.
Amúgy muszáj lesz mostantól nevén nevezni a mxixereket minimum, mert tegnap éjfél után egy másikkal ültem be egy kocsmába (akarom mondani bárba, és nagyon jót elbeszélgettünk. Még haza is kísért hajnali 3kor. Ő az a fiú, akivel a napfelkeltét néztük anno.
Szóval a kispajtásaim (ahogy Nóri mondaná) helyrehozták az elszúrt napomat. :)
És ez nagyon jó.